3D faldekor panelek

A következő cikkemet azoknak ajánlom, akik lakásfelújítást terveznek. A falak dekorációja ma már szinte minden otthonban megtalálható. 

 

Mindegy hogy festett vagy tapétázott falat készítettünk, vannak olyan helyek, ahol egyszerűen azt érezzük, hogy valami még hiányzik. Itt lehet megoldás a faldekoráció. A formatervezők sokféle mintát alkottak nekünk, hogy ízlésünknek megfelelőt találhassunk. 

 

Gondolok én például a televízió mögötti-fölötti falfelületre, ahová már nem szerencsés képet akasztani, mert zavaró lehet a vizuális élmény befogadása, a kandalló két oldala, vagy az előszoba alsó fele, ahol legjobban szeretnénk óvni a frissen festett falat, vagy a frissen felrakott tapétát.

 

A falfelületeket mindig is burkoltuk, dekoráltuk. Így volt ez a 70- 80-as években, amikor mindenki lambériázott. A Hungarocell kockák először itt jelentek meg a belső enteriőrökben. Abban az időkben csak a mennyezet egyenetlenségét igazítottuk ki vele, ma már egy külön iparág alakult ki körülötte.

 

Javaslatom, hogy tervezzünk egy meghitt sarkot, vagy éppen az ellenkező hatást elérve, egy központi figyelemfelkeltő helyet, amire mindenki odafigyel. Tehát ne egész helyiség dekorálásába gondolkodjunk, dekorációban is érvényesüljön az ökölszabály: a kevesebb néha több.

 

A Függönyvarázs Lakberendezési Stúdió a már meglévő dekorációs készletét tovább bővítve [lásd:Orac Decor illetve Marom Decor, amelyek főleg dekorléceket és függönykarnis dekoráló- illetve takaróléceket kínálnak] most bevezető áron szeretné megismertetni kedves megrendelőivel a 3D fal- paneldekorációs termékeit is.

 

Ezek a panelek külméretüket tekintve 600X600mm-esek, vastagságuk 30-40mm. Felrakásuk az építőiparban használt ragasztókkal történik. Száradás után a felületük festhetőek, akár hengerezéssel, akár festékszóró spray segítségével. Színvilágot a helyiség adottságaihoz igazítsuk.

 

Kérje segítségemet a 3D faldekorációs panel megfelelő szín és forma kiválasztásához is, minden felmerülő kérdésben szívesen állok rendelkezésére! Árak és szállítási információkért keressen most!